Elsőként számíts arra, hogy ha nem Burgenlandba költöztök, akkor az óvoda fizetős!
Burgenlandban ingyenes az óvodai ellátás, délelőtt és délután is. Az ebéd azonban jóval drágább, mint amit Magyarországon megszoktunk. 5 euro/ebéd összeggel kell számolni. Ismerek olyan ovit, ahonnan hazahordja több szülő is a gyereket ebédre, aztán utána visszaviszi. Az óvoda megengedi ezt náluk.
A gyerekeknek is itt adnak jelet, legalábbis vidéken. A fővárosban már betiltották a jelek használatát, amelynek fő oka az volt, hogy a jeleket sajnos túlságosan is használták. Emlékszel, amikor a kórházban a bunkó, öreg főorvos egyeskének és ketteskének hívta a betegeket? Hát, ilyen a bécsi óvoda is. Ehhez hozzájött, hogy az év elején lecsaptak a normális jelekre a gyerekek. Aki később érkezett az oviba (ki más lenne, mint a bevándorló, migráns stb.), annak csak a „bénább” jelek jutottak. Így ő lett a „gomba”, aztán hallgathatta, hogy „Gombácska már kimehet az udvarra!” és hasonlók. Jól tették, hogy lecserélték a jeleket a gyerekek fotóira. Így talán a kedves óvónők majd inkább a nevükön szólítják a gyerekeket.
Délutáni alvás? Nem, ilyen nincs. Ennek következtében a gyerek hamarabb és könnyebben elalszik majd otthon délután, tehát ez végülis jó hír.
Iskolaelőkészítés? A gyerekek nagycsoportban havonta egyszer átmennek ismerkedni az iskolával. Amúgy nagy előkészületek nem zajlanak, viszont az iskolakezdés könnyebb, a tempó lassabb, a közeg zártabb (1-4. osztály van csak egy intézményben, nincsenek ott a nagyobbak.). Így kevésbé parás az iskolakezdés, ha addigra sok német beszédet hallott a gyerkőc.
Beiratkozáshoz, ügyintézéshez bátran fordulj hozzám, szívesen segítek! Szükség lesz hozzá osztrák lakcímre (Meldezettel)!
#óvoda #ausztriaimagyarok #burgenland #kindergarten #kinderkrippe #osztrák

